Ugrás a fő tartalomra
Ide kattintva a Kapos Holding Zrt. elektronikus ügyfélszolgálati oldalán otthonról is kényelmesen intézheti ügyeit.

Éjév: 10 tonna üveg az első napokban

2020-01-14

Részletek ->

45khg.jpgVolt dolguk az újév első napjaiban a Kaposvári Hulladékgazdálkodási
Nonprofit Kft. munkatársainak. Csak a Kaposvárott elhelyezett közel száz
üveglerakóból, gyűjtőszigetről tízezer kilogramm (10 tonna) pezsgős,
boros és egyéb butéliát szállítottak be a Hulladékkezelő központba, majd
válogattak és dolgoztak fel. Ez a mennyiség majdnem fele egy átlagos
hónap „termésének”.
Sáránszki Balázs telepvezető két év óta a negyvenöt munkatársból álló
szorgos csapat vezetője. A fiatalember Budapestről jött Kaposvárra, itt
találta meg számítását, közben hulladéktelep-kezelői tanfolyamon is
képezte magát. Munkájuk ma már a legmodernebb technológia szerint
végzik. Elvük a környezetkímélő, korszerű működés, melyet hosszú távon,
gazdaságosan, környezetünket óvva végeznek. Bár a köznyelv sokszor csak
kukaválogatóknak nevezi ezt a tevékenységet, sokan nem is tudják, hogy
eközben fontos európai és hatályos magyar jogszabályok (Hulladék Törvény)
által megfogalmazott hulladékhierarchia alapján folyik a feldolgozás.
Röviden mi is ez? A vesszőparipájuk a megelőzés, majd a még használható
anyagokat előkészítik újra használatra (PET-ből újra PET). A már anyagában
sem hasznosítható hulladékot energetikai felhasználásra is ők dolgozzák föl.
Végül, ami már semmire sem jó: azt a hulladéklerakóban ártalmatlanítják. A
válogatott hulladék még gazdára is talál: ottjártunkkor éppen francia cégnek
készítették elő a PET-bálákat. A telepvezetőt arról kérdezem a mostanában
sokat emlegetett szelektív hulladék elhelyezés bevált-e Kaposváron? Jelentős
a javulás: a belvárosban 83,5, a kertvárosban 89, míg a lakótelepekről
behozott hulladék 70 százaléka már helyes módon van elhelyezve. A mostani üvegroham kicsit meghaladja az átlagos mennyiséget.
(Érdekes lenne kutatni az emelkedés okát. Jó évet zártak a kaposváriak, ami biztos, több üvegpalackot vásároltak, talán többen
érezték fontosnak, hogy némi mulatsággal búcsúztassák az óévet…) Munkatársaik azonban, ahogy a zöldhulladék roham alatt is
kiválóan megállták a helyüket. Végül mi az, ami segítené a hulladékkezelő központ és hulladékudvar munkatársainak munkáját?
A lakosság nagyobb mértékű, önálló tájékozódása. Sokszor, sokan nem veszik figyelembe, hétfő szünnap a hulladékudvarban!
Érdemes tájékozódni (internet: khg.hu, telefon: 82/310-000, email: ugyfelszolgalat@khg.hu) mekkora mennyiséget lehet ingyen
elhelyezni és mi az, amit ők sem tudnak fogadni (például az építési-bontási törmeléket és a veszélyes hulladékot) ezzel is segítenék
a Hulladékkezelő központ és a hulladékudvar zökkenőmentes munkáját.