Ugrás a fő tartalomra
Ide kattintva a Kapos Holding Zrt. elektronikus ügyfélszolgálati oldalán otthonról is kényelmesen intézheti ügyeit.

Átadták a napelem parkot – Nálunk járt Áder János köztársasági elnök!

2019-04-11

Részletek ->

1.a.napelem.jpgNégyezer cellás napelem parkot (fotovoltaikus naperőművet) adtak át Kaposváron márciusban az épülő busztelephely mögött. Az INERT Zrt. háromszáznegyven millió forintos beruházása hét év alatt térül meg és évente a tervek szerint 38 millió forint árbevételt termel majd. A beruházás része annak a célkitűzésnek, hogy Kaposvár 2030-ra teljesen energia független legyen – mondta Szita Károly polgármester környezetvédelmi szakos kaposvári diákoknak tartott bemutatón. A város energiatakarékos törekvései szempontjából kiváló volt a napelem park megépítése, hiszen az ország déli fekvésű megyeszékhelyén kiemelkedően magas a napsütéses órák száma. Nem magunkra gondolunk, hanem a fiatalokra, a jövendő nemzedékre – hangsúlyozta Szita Károly – Az a törekvésünk, hogy számukra teremtsünk élhető, egészséget életteret, ahol szeretnek majd élni és alkotni. Gombos Attila a KAPOS HOLDING Zrt. elnök-vezérigazgatója a KAPOS
HOLDING Hírlevélnek elmondta, a közel háromhektáros terület a cég tulajdonában van. 2018 májusában zajlott le a közbeszerzési eljárás, amelyet az AsiaNet Hungary Kft. 1.b.napelem.jpgnyerte el. 3996 napelemről van szó, amelyek éves szinte 1200 MWh villamos energiát termelnek, a beruházás hét év alatt térül meg. Megtudtuk, hogy 17 év 11 hónapig zöldprémium jogosultságot élvez a napelem park. Neves látogatót is kaptunk: Áder János köztársasági elnök látogatott el a napelem parkba – ahova Szita Károly polgármester és Gombos Attila elnök-vezérigazgató kísérte el és mutatta be a naperőművet az illusztris vendégnek. Áder János előtte a kaposvári középiskolásoknak tartott előadást.
A köztársasági elnök a Fenntarthatósági témahét keretében látogatott el a somogyi megyeszékhelyre. Az államelnök interaktív előadásában jó gyakorlatként emelte ki Kaposvár zöld törekvéseit és beruházásait, melyek más hazai és külföldi települések számára is példaként szolgálhatnak. „Hajrá Kaposvár, másoknak is példát kell mutatni!” – fejezte ki tömören véleményét. Az államfő kaposvári látogatása során természetesen megtekintette Kaposvár legújabb zöld beruházását, a Cseri úton átadott napelem parkot is.