Kaposvári Városgazdálkodási Zrt.

A Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. jogelődeivel együtt több mint 40 éve nyújt kommunális szolgáltatásokat a lakosság és a közületek számára.
Önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaságként, valamint az ország legtöbb települését ellátó, közszolgáltatójaként 6 megyében (Somogy, Tolna, Baranya, Pest, Nógrád és Heves) közel 230 településen, több ezer intézmény, vállalkozás számára biztosítjuk a korszerű hulladékgazdálkodás feltételeit.
Alapvető célul tűztük ki magunk elé, hogy munkánk minőségével megfeleljünk megrendelőinknek, azok elvárásainak. Tevékenységünk jellegéből adódóan munkánkkal minél inkább hozzá kívánunk járulni egy olyan állapot megvalósulásához, melyben megrendelőink, a környezetünkben, régiónkban élők életkörülményét, életminőségét javítani tudjuk.
Társaságunk stratégiai célkitűzése: partnereink teljes körű kiszolgálása az ISO minőség és környezetirányítási rendszerek alkalmazásával, a hulladékgazdálkodás valamennyi területét érintően.
Az összegyűjtött hulladékot korszerű műszaki védelemmel ellátott szilárdhulladék lerakó telepre, a szelektíven gyűjtött újrahasznosítható hulladékokat hulladékudvarba, a veszélyes hulladékokat pedig hulladékégető létesítményekbe szállítjuk.
Tevékenységünk ellátásához európai színvonalú, az ország egyik legmodernebb és legfiatalabb gépparkjával rendelkezünk. A hulladékgyűjtést, szállítást végző célgépeink az Uniós normáknak megfelelően pormentesen, az előírt minimális zaj és káros anyag kibocsátással üzemelnek.
Hosszú távú szerződéseink garanciát nyújtanak arra, hogy partnereink nyugodt, kiegyensúlyozott, környezetbarát közszolgáltatásban részesülnek.
Társaságunk aktív szerepet vállal a lakosság és különös tekintettel az ifjúság környezettudatos szemléletének alakításában. Rendszeresen tartunk előadásokat általános iskolások részére, környezetvédelmi vetélkedőket, iskolai papír és műanyaggyűjtési akciókat, valamint szakmai látogatásokat szervezünk különböző hulladékkezelő létesítményekben.
A közel 300 ezer lélekszámú szolgáltatási terület nagyfokú felelősséget jelent és egyben elismerése annak, hogy szolgáltatási díjunk elfogadható a kistelepülések a nagyvárosok és nem utolsó sorban a vállalkozások számára egyaránt.
Tevékenységünk középpontjában a megrendelő és természeti környezete áll. A KVG Zrt. aktív szerepet vállal a lakosság és különös tekintettel a felnövekvő nemzedék környezettudatos szemléletmódjának alakításában. Rendszeresen szervezzük környezetvédelmi előadásokat, vetélkedőket és szelektív hulladékgyűjtési versenyeket.
Tevékenységünkben kiemelten kezeljük a környezet védelmének szempontjait és annak érvényesítését üzleti kapcsolatainkban, alapvető értékként kezeljük.
A Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. a regionális hulladékgyűjtő szolgáltatás meghatározó szereplőjeként - mint alapvető értéket - elismeri a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés fontosságát, gazdasági és társadalmi jelentőségét. Tevékenységében kiemelten kezeli a környezet védelmének szempontjait, és annak érvényesítését üzleti kapcsolataiban is elvárja.
Társaságunk vezetése a hatékony minőségirányítás mellett kötelességének tartja az egyre szigorúbb, a szervezetre vonatkozó környezetvédelmi jogszabályi, és a környezeti tényezőinkkel kapcsolatban vállalt egyéb előírásoknak való megfelelést is.
A felsoroltak és a környezetszennyezés megelőzése érdekében a társaság elkötelezett az alábbi feladatok végrehajtására:
- Az alvállalkozók és partnerek tevékenységének környezeti teljesítésének folyamatos figyelemmel kísérésére és értékelésére.
- A géppark további korszerűsítésével a felhasználandó veszélyes anyagok és a kibocsátott káros anyag mennyiségének csökkentésére.
- A szelektív hulladékgyűjtésbe bevont lakosok számának növelésére, tevékenységünk mind szélesebb körben történő megismertetésére.
- A hulladékudvar igénybevételének népszerűsítésére, a keletkező hulladékok megfelelő kezelésére.
- A környezet-biztos üzemeltetés feltételeinek biztosítására.
- A dolgozók folyamatos oktatására és képzésére, a környezetért viselt felelősségek egyértelmű meghatározására.
- A vállalat megbízásából munkát végzők részére oktatás keretein belül tudatjuk a környezeti politikánkat, valamint a környezetirányítási rendszerünk által megkövetelteket.
Környezeti politikánk irányelveinek támogatása és folyamatos érvényesítése a társaság minden dolgozójának alapvető kötelessége.
"A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!"
| Személyes ügyfélszolgálat: | Kapos Holding ügyfélszolgálat: Kaposvár, Corso Irodaház (Áchim A. u. 2.) Telefon: 82/ 527-042 Fax: 82/ 527-055 |
| Telephely: | Kaposvár, Cseri u. 16. |
| Telefon: | 82/ 527-052 |
| Fax: | 82/ 527-055 |
Weboldal: www.kvgrt.hu






